2009. április 24., péntek

Zene

Minden terhességi szakkönyv azt írja, hogy hallgattassunk sok-sok zenét a babával, még amikor pocaklakó. Nos én így tettem, cikkírás közben hallgaattuk a zenét. Nem babazene, hanem normális zene - egy vegyes mp3 cédére írtam ki.
Nos, Áron valamelyik nap kicsit nyűgősebben aludt el, majd megébredt majd aludt el. Errefel nagyon pianissimoban feltettem a vegyes mp3-mas cédét - és láss csodát, a kis lurkó álomba ringatta magát. A zenére. Szóval ez működik, kipróbálva.

2009. április 16., csütörtök

Kipihenten

Apucinak köszönhetően a mai napot kipihenten kezdhetem. Tegnaap kicsit naagy volt nálunk aa sürgés-forgás, látogaatóban volt nálunk a stuttgarti unokatesó, Éva, férje Sanyi és Evelyn. Jókat dumcsiztunk, elsétáltunk a csodaatévő kútig - Áron a hordozókendőben a vállamon jött velünk, jót aludt, kicsit fájt is a vállam azután, de hát mit meg nem tesz az ember a porontyáért.

A séta alaaposan elfárasztott, Áron meg este hat órai szopizás után mély álomba merült - én is követtem a példáját és az álmok álmából apuci ébresztett fel, hogy Áron éhes. A szopizás utáni böfiztetést már apucira hagytam, és ugyanúgy zuhantam vissza a mély és pihentető álomba, mintha fel se ébredtem volna. Éjjel még kétszer kellett felébredni, de a pici alvások annyiraa jól sikerültek és olyaan pihentetőek voltak, mintha egész nap aaludtam volna. Úgy hogy a reggeli 10 órai szopizás után következett az én szabad programom, és így blogot frissítek.

Új képek is készültek, ezeket hamarosan feltesszük a netre. Holnap jön a védőnéni, kíváncsi vagyok mit mond majd Áron gyarapodására. A tegnap elmaradt a fürdetés - Áron mély alvása miatt - így nem volt pucér mérés. Ma 90 grammnyi tej megevése után 4,54-et mutatott a mérleg - kakival, pisivel, pelussal és ruhával együtt. Ez még mindig olyan 4,2 körül van - ami nem gond, hiszen Áron két hét alatt visszanyerte szülési súlyát és máris a kettes számú mini libero pelenkát kapja. Ez a pelus olyan nagynak néz ki a kis Áron fenekén! (Az esetlegesen ismétlődő aaaa betűkért elnézést, a megjavított gépembe miután nem megy a hang dupla a betűt ír, ha megnyomom a gombot, nem mindegyiket tudom irtani.)

2009. április 14., kedd

Tellnek a napok

Lassan de biztosan tellnek a napok. Áron tegnap volt három hetes, ennek örömére úgy döntöttem, hogy most már elég lesz három óránként ennie. Mert hogy négy kiló 20 a baba, mert hogy utolsó két alkalommal folyamatosan köpte ki a cicit - a könyv szerint ez annak a jele, hogy nem igazán éhes. Úgy hogy három órás etetési ciklusra álltunk át, amit ma reggel három és fél órásra sikerült megnyújtani. Áron felébredt hat órakor, miután fél ötkor evett, így visszaaltattuk - igaz eltelt vagy fél óra míg elaludt. Az altatás olyan jól sikerült, hogy nyolc óra hét perckor kezdett el szopizni.

Egyre bonyolultabb a peluscsere: eddig csak hipp-hopp feltűrtük dereka alá a rugdalódzót és a body alsó részét, gyors fenéktörlés, krémezés, újabb pelus, és kész. Viszont a tegnap három rendbeli ruhát lepisililt, és vizes is lett, noha tettem egy papírzsepit a kis pucurira. Úgy hogy tudom nem szereti Áron, de le kell venni legalább a rugdalódzót peluscsere előtt. A kis bodyt még rajta hagyom.

Nos ennyi. Meg kell még néznem a neten, hogy szájpenész kialakulásának megelőzésére mit kell tenni és hogy a kis kukival van-e valami tennivalónk. Ha valaki tudja mit kell tenni, várom szeretettel a tanácsokat.

Megvolt a nagyszülői látogatás, fotók a weben erről, a szokásos helyen. Kicsit elfáradtam a második nap végére, de végül is jól sikerült a látogatás, remélem mindenki elégedett volt.
Fotók itt: http://picasaweb.google.com/tbenko

2009. április 10., péntek

Kukra kaki

Nem tudtam, hogy kukra pisi mellett kukra kaki is létezhet. Máig.

Hordozó kendő

Ajándékba kaptunk egy hordozó kendőt, olyat, amit az ember a nyaka köré teker és a kis síró-bőgő masinát beleteszi, majd viheti magával mindenfelé. Nos, ma volt a napja a kipróbálásnak. Áron rögtön elaludt, amint anyuci vagyis az én hasamra került. Úgy érzem magam, mint várandós koromban - szerintem Áron is azért nyugodott meg, mert benne is ugyanezt idézhette fel. Én nagyon-nagyon szeretem. Csak pisilni nem tudok tőle. Igaz, nem is próbáltam.

Mára várjuk a nagyszülőket, mind a négyen ma jönnek látogatóba. Megsúgom, Áron fotót és Áron kis lábának a lenyomatát kapják meg ajándékba. Az éjjel nagyon sokszor felébredtünk, nagyon sokat szopiztunk, aminek meg is van az eredménye, óriási kakis és pisis pelust dobtam ki ma reggel. Éjjel nem szeretek pelust cserélni, szerintem hadd tudja a kis kópé, hogy most aludni kell, nem pedig ficánkolni. Remélem sikerül az éjjeli alvásra rászoktatni, most már tíz órától alszik - egy olyan órás-másfél órás megszakítással. Érdekes, hogy nem éhes, legalább is, mikor ébren volt ennek a jeleit nem mutatta. Egy átevett éjszaka után én sem lennék... Nehéz lesz a nappalra szoktatni, attól félek.

A tegnap esti hétórás szopi és mérlegelés után ()fürdés előtt, pucéran) 4, azaz négy kilót és 20 grammot nyomtunk. A szülletési súly sem volt kicsi, 3 kiló és 770, azóta fogytunk is, azt hiszem a mért legalacsonyabb érték 3 kiló 590 volt. Vannak babák akik még ennyivel sem születnek... Mindig mondom, hogy azért születtünk ilyen nagy súllyal, hogy legyen helye a tévedésnek... Most úgy tűnik, a jó útom járunk, súlyunk gyarapszik, már csak az éjjeli alvás beállítása feladat.

Vásároltunk ma egy orrszívót, mert néztük, hogy Áron orra kicsit kakis - bár az egyikből ma reggelre eltűnt, a net szerint kiprüszkölik a gyermekek. De az orrjáratot fontos tisztán tartani, mert a kis csecsemők állítólag csak az orrukon tudnak egyelőre lélegezni.

No ennyi jut eszembe. Képeket később teszek fel.

2009. április 7., kedd

Még a nyaka is....

Ma hajnalban eléggé álmos lehettem, mikor az éjjel bekakilt pelusát kicseréltem Áronnak. Mert nem sikerült a legtökéletesebben. Vagyis nem sikerült sehogy.

A reggeli szopizás közben nagy feszengés, nagy purc, hallani, hogy kaki is ment a pelusba. Sebaj, szopizás utn majd cserélek pelust. Ám böfiztetés közben érzem, hogy Áron rugdalozója nedves. Kicsit melegebb tavaszi nap volt ma, olyan 23 fokkal is kint, de hát ennyire csak nem lehetett meleg, hogy Áron megizzadt volna. Jön Tibi is nézi és mosolyogva modja, hogy mustársárga kaka színű folt van a rugdalódzon. Kifolyt a kaki... Bontogatjuk a gyermek csomagot a pelenkázó asztalon és kiderül a turpisság, reggel ujjnyi rést hagytam a baba pocija és a pelus között... nem csoda hogy kifolyt a kaka... Szegénykémnek még a háta is sárga lett... Hát ebből is megvolt az első. Most a kukra pisilésre vigyázok, a pelus jó megszorítására is kell ezek szerint. Még a kevésbé alvás gazdag éjszakák után is.

2009. április 6., hétfő

Sírás rekord

Ma rekordot döntöttünk. A sírás mennyiségét illetően és a fent töltött időt is illetően. Fáradtak vagyunk mindketten. Megyünk aludni.

2009. április 5., vasárnap

Újabb fotók

Apuka tett fel újabb fotókat Áronról, itt megtekinthetők:

http://picasaweb.google.com/tbenko/AronkaMasodikHetem

Jó nézelődést!

Áron

Áron 2009. március 23-án látta meg a világot, 13 óra 29 perckor, 3770 grammot nyomott, 55 centiméter hosszú volt, 34 centiméret a feje körfogata. Nos az azóta eltelt majd két hétben kicsit fogytunk, mert anyuci és én szoktuk egymást és a szopizást. No meg a kórházban be is sárgultunk, szoliztunk, no meg inkubátorban kezdtük életünket, mert a szülés folyamatában a szívverés kicsit lement, és így a doktor bácsik jónak láttak megfigyelni.

A blogot azért indítottam - én, anyuci - hogy legyen hova leírjam két szopi között a most fontosnak tartott dolgokat. Mert ezek a dolgok később elhomályosulnak. Elkopik fontosságuk és már nem emlékszünk rá.

Fotókat Áronról itt lehet látni, apuci teszi fel őket a Picasa-ra.
Videókat pedig itt lentebb, no de ezeket a linkeket a szélső csíkba is elhelyezem.



Nem lesz a blog rendszeres. Amint időm és Áron megengedi azért igyekszem minden fontosat lejegyezni. Mint például azt, hogy a köldökcsonk a tegnap száradt le :-D. És ennek tiszteletére volt is egy nagy pucér fürdés este a kis kádban. Ma nagyon ügyesen szpoiztunk, reggel 100, majd újból 100 grammot, azután 90-et. Igazán kis vasgyúró Áron - hihetetlen hajrengeteggel - ahogy azt Marianna mondta egy levélben. Szerencsénk van vele. Áldott egy kölyök. Aki még csak eszik, alszik, eszik, alszik, no meg sárga trutymós pelusokat produkál, aztán meg alszik és eszik. Néha nézelődni is szokott, édesapja, Tibi nyomtatott neki fekete vonalakat az ágy szélére, azokat nézegeti és nagyon jól elszórakozik vele.

Nos első bejegyzésnek ennyi. Még jelentkezem.