2010. december 6., hétfő

Mosható-e a pelus?

Röviden a válasz: nem. Főleg az eldobható pelus nem tartozik a mosható fajták közé. Vagyis betehető a mosógépbe, Áronka be is tett egy használaton kívüli, kettes régi pelenkát a gépbe. Csak hogy mindezt úgy, hogy nem tudtam róla. És úgy, hogy még rápakolt egy pár ruhát, pont olyat - színeset - , amit én is mosni terveztem. Így gyanútlanul gyúrtam be a foltmentesítő gépbe a többi cuccot, indítottam el szokás szerint az ötös programot. Majd terítéskor, az első két ruhánál feltűnt, hogy mintha egy papírzsebkendő maradt volna a ruhák között. Ám mikor a fecni mennyiségből lassan két csomagnyi papírzsebkendő is kijöhetett volna, már gyanús volt a dolog, majd aztán mikor a padló lassan a kinti hótakaróhoz hasonlított ráleltem a bűntárgyra, a kettes számú liberó pelenka maradványaira. Áronka nem nagyon értette miért kacagok, ám a porszívónak, illetve a porszívó bekapcsolásának annál inkább örvendett, hagytam is hogy végre ő takarítsa fel az egyik helyen a padlót, még a mosógép dobját is ki kellett szivatni, annyi volt benne a papírfecni.

Azóta gyanúsan kezelek minden egyes mosási folyamat kezdetét, mindent kipakolok, mielőtt az ötös program elindulna.