Vonatozás

Megvolt. Az első. Áronnak is. Pásztón voltunk - a munkába tartó apa vitt be - Maszola Muzsikán, ahol nagyon jól éreztük magunkat, annak ellenére, hogy Áronka folyamatosan Nem Nem kiabálásokkal tarkította az éneklést. És annak ellenére, hogy reggel korán talán fél ötkor megébredt, sírva, majd másfél órán keresztül hol ki a konyhába, hol vissza, hol előre és hátra, közben sírva és a hiszti jellegzetes tüneteit produkálva próbálta elmondani nekünk, hogy valami baj van, de mi nem jöttünk rá, hogy mi az. Aztán apa felültette a konyha asztalra, ott végignézte a kutyákat, ahogy alszanak, majd az aprópénzzel játszott kicsit, azután meg anya karjaiba omolva bementünk a szobába az ágyra, ahol ledőlt a párnára és öt perc múlva vígan aludt. Másnap éjjel is felsírt és megébredt, akkor kicsit hűvös volt, így betettük a hálózsákba. Egy napig azt gondoltuk, talán ez lehetett a probléma, mármint, hogy fázott, aztán ma reggel is hat órakor ébredt sírva ugyan, de hisztizve nem. Most megitta a tejét, fenékig, aztán ott fekszik a nappaliban a szivacson, ide-oda forgatja a macit. Álmos, de nem tud elaludni talán, nem akar a szobába bemenni. De legalább csendben van, a későn lefekvő apa vissza tudott aludni.

No de a vonatozásról akartam mesélni: Pásztóról Püspökire vonatoztunk, ez úgy 10 perc kb., a kis manók - mert Emese is velünk volt - nagyon élvezték. Még regisztrációs jegyet is kaptak a kalauztól, amit mi elfelejtettünk kiváltani a pénztárnál. Látszott, hogy nem sokat utazunk vonattal. A kis békák felálltak a széken, csak néztek ki az ablakon, ez az út annyira volt elég, hogy rácsodálkozzanak a vonatra. Leszállás után integettünk a vonat vezető bácsinak, aki vissza is intett nekünk - vagyis minden móka és kacagás volt.

Az én bejegyzésnél a múltkor elfelejtettem írni, hogy a kis béka kérdezett egyszer, valami Mi ez? jellegűt. Azelőtt de azóta sem szokott kérdezni, ez gondolom a kérdezős korszak eljövetelének első jele. Izgalmas lesz az biztos.