Újra itthon a nagy csipet-csapat. Apa egy hetet és nem látta Áronkát, a hazafelé utazáson volt alkalma ezt bepótolni, anyuci volt az, aki a kormányt fogta és vezette a piros kis Yaris hazafelé, csak úgy faltuk együtt a kilométereket.
Kolozsvárról Budapestre az út megállás nélkül hat, hat és fél órát tart. Áronkával ez még egy órával több, hiszen muszáj többet megpihenni, enni, kicsit mozogni, élvezni a jó meleg időt. 400 kilométerről van szó, ami nem olyan rémisztően sok, ám az út első fele roppant lassú: falvak falvak után érik egymást, ahol nincsenek falvak ott szerpentineken kanyarog az ember, és ez így megy egészen Váradig, ahol már közel a határ. A határ utáni szakasz már jobb: az út kevesebb településen vezet át, majd aztán felfordulunk Debrecen felé, ott megcélozzuk az autópályát, ahol 130-135-ös tempóval próbáljuk behozni a lemaradásunkat. A debreceni feltérő után az első benzinkút egy Shell, amit frissen építettek és jól kitaláltak. Van pelenkázó meg minden, de van egy kis terasz is, ahová ki lehet ülni, ott pedig egy kis játszóteret is kialakítottak. Van ott csúszda és van hinta, meg olyan rugós izé, amire a kisbabák fel tudnak ülni és mintha lovagolnának - mindenféle állatformája van ezeknek. Nos, mi is megálltunk ennél a benzinkútnál, Áronka játszott is a téren, nagyon élvezte, hogy kiszállhatott az autóból. Ez a benzinkút minta lehetne a többinek...
Itthon is folytatódott a nagy járás-kelés-szaladgálás. Nem tudja utolérni az ember, annyira izeg-mozog. Este egy jó nagyot vacsorázott - utazás közben erre nem nagyon volt kedve -, apuci meg is fürdette és most kedvenc ágyában kedvenc maciját szorongatva alszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése