2012. április 7., szombat

Ismerkedés a tűzzel

Hát nem is a tűzzel, hanem a forró edénnyel és a következményeivel, ha hozzáérünk egy forró serpenyőhöz. Már rágebb történt, este palacsintát sütöttem, Áron meg odahúzta a kis székét, ő is akarta nézni az egész dolgot. De hát mint mindig, nem csak nézett, hanem tapizott is. A serpenyőnek a nyelét fogdosta, féltem, hogy magára húzza, ezért elfordítottam tőle. És hát a forró fele került felé, szinte nem is volt időm szólni, hogy ne nyúljon hozzá, mert máris hozzáért. Három kis ujjának a begyét égette meg, de nagyon, mert nagy volt a sírás. A kagylóba engedtünk vizet és ott áztatta hosszasan az ujjait, de ahogy vette volna ki, hát fájtak. Így egy tálka vízbe tette, majd nézett egy kis rajzfilmet. Majd én a neten arrabukkantam, hogy tojásfehérjébe kell bemártani az ujjat, és amiután az megszárad, egy kis vékony réteggel vonja be, elszigeteli a levegőtől és nem fáj. Előbb én kipróbáltam, megszáradt. Majd Áront kellett rávenni, hogy a vízből a tojásfehérjébe tegye az ujját - nagy nehezen valahogy sikerült. Majd arra kellett rávenni, hogy kivegye a tojásfehérjéből - hosszasan fújtam, míg meg nem száradt és akkor megnyugodott végre. Éjjel azonban vagy kétszer felsírt, de meg tudtuk vigasztalni. Úgy egy hétre rá fürdés közben mutatta, hogy a vízhólyagok jönnek le az ujjáról, kérte, hogy vágjam le a sérült bőrt. Mert hogy elmagyaráztam neki, hogy az a sérült bőr, alatta már ott van az új, ami meggyógyult, így a régire nincs szükség. Szóval ez is megvolt, ezután, remélem óvatosabb lesz.