Autóbusz mánia

Valamelyik este úgy egy hete apa egy autóbuszos mesével fektette le Áront - hogy a babák ide meg oda utaznak a busszal. Előtte a faluban parkoló helyközi járatot mindig meg kellett nézni, már ha a szokásos helyén parkolt.

Aztán egyik reggel Áron azzal ébredt, hogy autóbusz, autóbusz. Mivel a kérés nem csitult, ezért az interneten kikerestem pár autóbusz fotót és azt nézegettük reggeli, ebéd, vacsora, játszás közben. Anya el kellett menjen valamerre, majd mire hazaértem, hát kis kartonból kivágott Áronnak egy autóbuszt, illetve ki is nyomtatott több szép autóbusz fotót, különböző típusúakat és színüeket, így aztán lehetett a színeket is gyakorolni. Az autóbusz mánia abban csúcsosodott ki, hogy a kis béka autóbus fotókkal körbevett párnán aludt el.

Hét végére, pénteken, Budapestre kellett menni, és apa is jött meg Áron is, így elszaladtak egy játékboltba, ahol találtak egy kék, hosszú autóbuszt, melynek nyílnak az ajtajai meg az ablaktörlői mozognak, meg csuklós is. Olyan öröm és játszás volt, hogy jó volt látni - az autóbuszt nem lehetett az autóba hagyni, kellett vigyük magunk után, egy pillanatra sem engedte el volna kezéből, inkább lassan, vigyázva araszoltunk, nehogy a hirtelen mozdulattól vezérelve a busz a földön kössön ki.

A maci mellett ezzel kell aludnia. Reggel még ki sem nyitotta a szemét, máris a buszt kérte - hát odaadta apa. Szóval erősen dúl nálunk az autóbusz mánia - nálatok milyen őrület van divatban?

Vonatozás

Megvolt. Az első. Áronnak is. Pásztón voltunk - a munkába tartó apa vitt be - Maszola Muzsikán, ahol nagyon jól éreztük magunkat, annak ellenére, hogy Áronka folyamatosan Nem Nem kiabálásokkal tarkította az éneklést. És annak ellenére, hogy reggel korán talán fél ötkor megébredt, sírva, majd másfél órán keresztül hol ki a konyhába, hol vissza, hol előre és hátra, közben sírva és a hiszti jellegzetes tüneteit produkálva próbálta elmondani nekünk, hogy valami baj van, de mi nem jöttünk rá, hogy mi az. Aztán apa felültette a konyha asztalra, ott végignézte a kutyákat, ahogy alszanak, majd az aprópénzzel játszott kicsit, azután meg anya karjaiba omolva bementünk a szobába az ágyra, ahol ledőlt a párnára és öt perc múlva vígan aludt. Másnap éjjel is felsírt és megébredt, akkor kicsit hűvös volt, így betettük a hálózsákba. Egy napig azt gondoltuk, talán ez lehetett a probléma, mármint, hogy fázott, aztán ma reggel is hat órakor ébredt sírva ugyan, de hisztizve nem. Most megitta a tejét, fenékig, aztán ott fekszik a nappaliban a szivacson, ide-oda forgatja a macit. Álmos, de nem tud elaludni talán, nem akar a szobába bemenni. De legalább csendben van, a későn lefekvő apa vissza tudott aludni.

No de a vonatozásról akartam mesélni: Pásztóról Püspökire vonatoztunk, ez úgy 10 perc kb., a kis manók - mert Emese is velünk volt - nagyon élvezték. Még regisztrációs jegyet is kaptak a kalauztól, amit mi elfelejtettünk kiváltani a pénztárnál. Látszott, hogy nem sokat utazunk vonattal. A kis békák felálltak a széken, csak néztek ki az ablakon, ez az út annyira volt elég, hogy rácsodálkozzanak a vonatra. Leszállás után integettünk a vonat vezető bácsinak, aki vissza is intett nekünk - vagyis minden móka és kacagás volt.

Az én bejegyzésnél a múltkor elfelejtettem írni, hogy a kis béka kérdezett egyszer, valami Mi ez? jellegűt. Azelőtt de azóta sem szokott kérdezni, ez gondolom a kérdezős korszak eljövetelének első jele. Izgalmas lesz az biztos.

Benkő Manó 12 hetes ultrahang

Igen, lesz kistestvér. Itt a 12 hetes ultrahang. Októberben születik majd meg :-D.

ÉN

Írom és irogatom, hogy a kis Áronnak egyre erőteljesebb a saját személyisége, nem leeht csak úgy elmenni mellette és véleménye mellett. Ami viszont arra utal, hogy egyre jobban tisztában van saját maga személyével, az az, hogy a napokba, használta az ÉN névmástegy mondatban, mikor magáról beszélt, valami olyasmi, hogy ÉN megcsinálom, bevallom, már nem emlékszem mi is volt az. De ez már egy nagy előre lépés, az biztos.
Egyre többször beszél összetett mondatokban, na jó nem kell itt körmondatokra gondolni, hanem olyanra, hogy mámá gyere csücsülj ide. Ez már négy szó egymás mellett!!! No mostanra csak ennyit szeretten volna írni, mert már a fáradtság azért nálam is jelentkezik - a kis béka ma nem aludt délután, csak ott feküdt mellettem - igaz, későn, majd 11 órakor ébredt fel. Valamit valamiért :-D.

Itt a jó idő

Itt a jó idő és ennek köszönhetően egyre több időt tudunk a szabadban tölteni. A nap úgy kezdődik, hogy ébredés és reggeli után - hacsak anyának nincs valami különleges dolga és apa nincs itthon - megyünk ki a kertbe, majd onnan ahova lábunk bírja.
A kertben a kis sárga műanyag gereblye és lapát, a kék vödör és a tavalyi betonozás után ittmaradt homokhegy a célpont: a homokot ide-oda szórjuk, gereblyézzük, igazgatjuk. Ha kinn van apa, akkor nagy valószínűséggel megnézzük, hogy milyen állapotban vannak a gyümölcsfák, hogy már virágoznak-e, hány új bimbó nyílott ki, a méhek épp melyik fák veszik célba. Ezt persze apa ölében tesszük, mert hogy Áron ilyenkor eldobja a gereblyét, lapátot és ölbe apa kiáltással jelzi ama jogát, hogy a méheket a magasból, közelről lássa. A méhek iránti rajongást megmagyarázza a Bee Movie című rajzfilm, amit tán harminchatszor néztünk már meg az elmúlt három hónapban, szigorúan angol nyelven, nyilván.
Majd a másik szenvedély, a motorozás is előtérbe kerül: lábbal hajtható, kis, zöld műanyag motorról van szó, amit Zsuzsáéktól kaptunk kölcsön. Ha felmegyünk Inezékhez a dombra - ez egyszer már megtörtént - akkor ott olyan gyorsan gurul le a motor Áronnal, hogy anya csak győzze fogni a kis béka kapucnját és szaladni a járgány mellett.
Ma egy új hobbit is talátunk: az egyik kis utcában az árokban vízzel és békákkal tele pocsolya lustult. Miután a békákat sikeresem bekergettük a vízbe, azután Áron felfedezte, hogy a közeli kavicsokat bele lehet dobni, és olyan jól priccolnak, hogy csak na. Negyed óra elteltével is csak hordta a köveket, és csak úgy hagyta abba, hogy anya eltávolódott Árontól, hangos, Szia én elmentem köszönések kíséretében, a kritikus 20 méteres távolság elérése után a kis béka kövekkel a kezében rohant utánam.
Másik dolog, az elővigyázatosság: ha autó jönne, akkor mindig szóltam, hogy húzodjunk ki az út szélére - persze, a ház előtti, környéki mellékutcákon szoktunk játszani, itt gyér a forgalom, de azért előfordul egy-két autó. Szerencsére, úgy megszokta, hogy ha nem is vagyok mellette, és látja a messzi távolban az autót, rögtön az út menti fűre húzódik vissza, szól nekem is, és onnan addig nem moccan, míg az autó nem tűnik el.
Rég nem írtam a súlyáról, mert hát azért valljuk be, mostanság nem a villám sebességével gyarapodik, nem is lenne jó. De voltunk a héten a védőnéninél, ahol 85-86 centit mértünk, súlyban pedig 11,4-et - pelenkástól, ruhástól. Itthon fürdés előtt fel szokott állni a mérlegre, ha erre megkérjük, no és ott 11 kiló körül van már hosszú ideje.