2011. március 31., csütörtök
2011. március 16., szerda
Mindjárt két év
Mindjárt két év, igen, hölgyeim és uraim, Áron - a baba szót neve mellett már nem is lehet használni, hiszen Áron már nem is baba, hanem legény - szóval Áron lassan ennyi ideje látta meg a napvilágot midőn kibújt - na jó ne legyek olyan naturalista, mindenki tudja, hogy születik egy gyermek. És mondanom sem kell, hogy nagyon, de nagyon értelmes már - ezen nem győzünk Apával csodálkozni. Azért nagybetűs Apa, mert mikor itthon van Tibi, akkor az apusziiii, apaaaaa kiáltásokkal van tele a ház, az udvar, a kiságy, a fürdőszoba, minden kis zege és zuga a háznak. Anya - más nevén Mámá vagy nya - ilyenkor megszűnik létezni. Amit Anya kicsit zokon vesz, de már lassan megszokja.
Rettentesen sokat beszél Áron. Reggel ha megébredt és meg is találja a cumit - bocsánat csipit - akkor a csipivel a szájában mond-mond-mond. Hacsak nem olyan kedvében van, hogy rögtön az apusziii csatakiáltással kezdje a napot. Egy ilyen csatakiáltás után álmos és még alvó apát kímélve próbálva mentem én az ágy mellé és mondtam, hogy itt van anya, kivegyelek, errefel: nem, nem, nem apuszii kohába (konyhába) vagy szo-bába, így egy kis szünettel szótagolva. Apa végül beadta a derekát és öt perces küzdelem után kivette a kiságyból Áront - ahová este már önként bekérezkedik, hiába már a nagyágyon való alvás és elalvás lett a szükségszerűen normális dolog.
A reggelit is ő hagyja jóvá a jó vagy persze szavakat használva, az igen az nem jön ki a száján - a magánhangzókkal kezdődő szavakkal gondok vannak. Áon, Áon - mondja, mikor azt kérdem, hogy mi a neve és nyomatékul mondom, hogy Benkő .. ? Ugyanezt mondja, mikor fürdés után a tükörbe megnézi magát és kacag saját magának. Minden új szót, amit mondunk neki, igyekszik elismételni, megjegyezni magának.
Apa és anya közösen kitalált egy jópofa mesét, játékot. Apa egyik este kitalált mesét mondott: jön a postás bácsi biciklin, megáll a kapunál, és csönget, bim-bam, majd jön a szomszéd néni és csönget, bim-bam, majd a szomszéd bácsi, a kutya, a cica mindenki csönget, bim-bam. Anya félis jegyezte meg a mesét és reggelre ez lett belőle: jön a postás bácsi és mit csinál? Csönget - mondja Áron. Bim-bam, és kimegyünk, kinyitjuk az ajtót és mit hozott a postás bácsi? Csomagot - szinte felismerhetetlenül persze mondja Áron. És mi van a csomagban vagy ki van a csomagban? ÉS persze, a csomagban Áontól elkezdve mamáig és tatáig a maci és a csipi is megtalálható... Egy ideig élvezte, de aztán ha elkezdtem, hogy bim-bam, Áron rögtön, hogy neeem nem, nem akarja hallani - ilyen kívánságai is vannak biza már.
Múltkor apa előszedett egy régi hordozható CD-lejátszót, és Áron a kis fülhallgatóval hallgatta a Tikiraka albumát a Lyra együttesnek. Azóta volt, hogy ezzel aludt el - jó kis altató az biztos. Nagyon cuki, az biztos...
Rettentesen sokat beszél Áron. Reggel ha megébredt és meg is találja a cumit - bocsánat csipit - akkor a csipivel a szájában mond-mond-mond. Hacsak nem olyan kedvében van, hogy rögtön az apusziii csatakiáltással kezdje a napot. Egy ilyen csatakiáltás után álmos és még alvó apát kímélve próbálva mentem én az ágy mellé és mondtam, hogy itt van anya, kivegyelek, errefel: nem, nem, nem apuszii kohába (konyhába) vagy szo-bába, így egy kis szünettel szótagolva. Apa végül beadta a derekát és öt perces küzdelem után kivette a kiságyból Áront - ahová este már önként bekérezkedik, hiába már a nagyágyon való alvás és elalvás lett a szükségszerűen normális dolog.
A reggelit is ő hagyja jóvá a jó vagy persze szavakat használva, az igen az nem jön ki a száján - a magánhangzókkal kezdődő szavakkal gondok vannak. Áon, Áon - mondja, mikor azt kérdem, hogy mi a neve és nyomatékul mondom, hogy Benkő .. ? Ugyanezt mondja, mikor fürdés után a tükörbe megnézi magát és kacag saját magának. Minden új szót, amit mondunk neki, igyekszik elismételni, megjegyezni magának.
Apa és anya közösen kitalált egy jópofa mesét, játékot. Apa egyik este kitalált mesét mondott: jön a postás bácsi biciklin, megáll a kapunál, és csönget, bim-bam, majd jön a szomszéd néni és csönget, bim-bam, majd a szomszéd bácsi, a kutya, a cica mindenki csönget, bim-bam. Anya félis jegyezte meg a mesét és reggelre ez lett belőle: jön a postás bácsi és mit csinál? Csönget - mondja Áron. Bim-bam, és kimegyünk, kinyitjuk az ajtót és mit hozott a postás bácsi? Csomagot - szinte felismerhetetlenül persze mondja Áron. És mi van a csomagban vagy ki van a csomagban? ÉS persze, a csomagban Áontól elkezdve mamáig és tatáig a maci és a csipi is megtalálható... Egy ideig élvezte, de aztán ha elkezdtem, hogy bim-bam, Áron rögtön, hogy neeem nem, nem akarja hallani - ilyen kívánságai is vannak biza már.
Múltkor apa előszedett egy régi hordozható CD-lejátszót, és Áron a kis fülhallgatóval hallgatta a Tikiraka albumát a Lyra együttesnek. Azóta volt, hogy ezzel aludt el - jó kis altató az biztos. Nagyon cuki, az biztos...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)