2009. június 30., kedd

Érdekes nap

Érdekes nap volt a mai. Két nappal ezelőtt még az eső miatt panaszkodtam, ma annak hiánya volt gond. Illetve a túlzott meleg és párás levegő.

Áronka ma elég rosszul aludt. De azért sikerült délelőtt kétszer visszaaltatni, miután az éjjeli fél kettes ébredés és evés után reggel fél hétkor (!!!) ébresztett csak. A déli szoptatás után szaladtunk Pásztóra, ahol csípő ultrahangra voltunk előjegyeztetve. Semmi gond nincs a csípővel, de az orvos szerint azért még figyelni kell, tornáztatni - minden pelusozáskor - és lehetőség szerint egy hónap múlva megismételni az ultrahangot.

Miután hazaértünk Áron a kis úlésbe teljesen beleizzadt, kis folt volt a huzaton. Tibi a kiságyába tette, de sehogy sem akarodzott neki aludni. Megfürdettük, hogy kicsit a nagy meleg A negy meleg miatt két óra és valamikor volt szopi, utánna meg kétóránként egyészen fél hétig.

Mivel Tibi kinn a kertben nyírta a füvet, nekem jutott az esti fürdetés, egyedül. De nagyon nem szerette, nyűgös volt és sírt is, így hamar kivettem a vízből, megtörölgettem - remélem mindenhol, popsikrém, öltöztetés - amit újra utál. Majd azután kimentünk egy kicsit a teraszra még hűsülni, majd gyors elalvás következett. Teljesel leizzadtam mire vége volt mindennek.

Este 6 kiló 16-ot mértem, ami 50 grammal több mint egy nappal előtte - a gyakori szopizás megtette a hatását ezek szerint.

Mit is írjak még? Ja július 20-án lesz a keresztelője Áronnak, Kolozsváron, a Dónát úton a református templomban, déli 12 órától. Aki meg akar minket nézni, szeretettel várjuk. Addig is továbbra is blogizálok, ahogy azt találóan mondta kedves Editkém ma este.

2009. június 28., vasárnap

Esős idők

Esik az eső. Szinte folyamatosan. Na jó, reggel esik, majd kisüt a nap, majd újból esik, majd újból kisüt. Most pont a napsütéses időszaknál tartunk.

Áronkának az elmúlt három napban adtunk egy kis reszelt almát. Én meg tovább nyűglődöm a szopizással, de ez van. És úgy tűnik, megvan a keresztelő dátuma, július 20. lenne, hétfő, már ha ez a papnak, a keresztapucinak és a nagyszülőknek is megfelel. Mert hogy csak mi, a szűk család leszünk ott jelen.

Áron kezdi a saját rekordjait megdönteni, ami az ébrenlétet illeti, két és fél órát is volt már ébren. Ez nem semmi....

Kedden lesz csípő ultrahang - ezt már említettem régebb - izgulok, és remélem nem lesz semmi gond.

Videók készültek, hamarosan töltöm fel őket. Képek is vannak újak a szokásos címen, tessék nézni: picasaweb.google.com/tbenko

2009. június 23., kedd

Boldog szülinapot!!!!

Ma három hónapos Áronka. Őszintén, nem hittem volna, hogy ilyen hamar eljön ez az idő. Szülinapunk tiszteletére Áronka ma egy kis dinnyelevet kapott apucitól. Illetve nagyon sokat kakilt a kis betyár, minden pelusában vagy purci vagy teljesen szép nagy kakacsomag volt.

Éjjel többször is megébredtünk, este fél egy vagy 12 után valamikor kettő és három között, és olyan éhes volt a kis baba, hogy nem lehetett visszaaltatni. Majd reggel négykor talán, illetve hétkor is. Mikor reggel hétkor Áronka nem akart már enni, apuci jött és azt javasolta, aludjunk inkább. Nagyon jó ötlet volt, mert én fáradt voltam az éjjeli műszak után. Így nyolc-negyed kilencig aludtam, miközben Áronka csendben nézelődött és játszadozott mellettem. Apuci ugyanis ment dolgozni és a helyére hozta Áron játszószőnyegét, ami altató helynek is kiválóan működik.

Ma esett az eső, a délutánt kivéve, amikor gyorsan kocsiba tettem Áront és sétáltunk egyet a katonaságig. Erről egy kis videó is készült, máris ide belinkelem:



Az úton visszafelé volt egy kis sírás, talán azért mert dörgött a távolban, talán a dinnye levétől - nos nem tudom, de hamar megvigasztalódott. Majd itthon este szopizás, mérlegelés, torna erről is készült mozgó film, majd fürdés (fürdésről is van videó).






A mérleg 6,08-at mutatott, ezt az jelenti, hogy három hónap alatt 2,31-et gyarapodott a kis béka - szép teljesítmény. Most Áronka alszik, anyuci pedig szeretne vacsorázni egy finom szendvicset. De előbb feltöltöm a videókat, hogy Áronka rajongók legyen mit nézzenek és min csodálkozzanak.

2009. június 21., vasárnap

A haj és annak hullása

Nem szégyen, de nem is dicsőség: a terhesség után két és fél hónappal elkezdett hullani a hajam. Nem halok bele, mert sok van belőle, de ez azért már túlzás, mindenhol hajszálakat találni. Még Áronka pelusában is.

Jövő hétre van időpont a fodrászhoz, de nem tudom, hogy sikerül-e egyáltalán elmenni, mert akkor viszem Áron oltásra. De Tibi ma azt javasolta, hogy hát ne is siessek, mert ha várok még egy kicsit, akkor meg is lehet spórolni a fodrász árát. Illetve ha gondolom, Skinhead' o Connor néven művészi pályára léphetek, miután ékes hajkoronám elhagyja a fejemet.

No, de ez a blog Áronról szól, írjak hát róla is pár sort. Ma jól szopizott, két nap alatt gyarapodott 80 grammot, ami kiváló, remélem tartjuk is majd a formát. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy délutánra már kevesebb tej van a mellembe, ilyenkor bizony mind a két mellből megszopiztatom a kis békát. És úgy tűnik, így jól szokott lakni.

Ma este apuci újból adott Áronnak egy kis almalevet, három kis kanálkával, szopi után nyilván. Élvezte az új ízet. Fürdi után kimaradt a szokásos szopi, hiszen egy óra telt el az utolsó étkezéstől, nem akartam a nehezen beinduló tejjel feldühíteni. Apucinak viszont az a jó ötlete támadt, hogy indítsa be az ágy feletti zenélő forgó akármit. Háromszori forgás után Áron már aludt is. Végre valami hasznát vettük annak is :-D.

2009. június 20., szombat

Ella nap

Megvolt az Ella nap. Kicsit talán túl sokat vártam tőle, de hát a tavalytól eltérően, mikor Áronka még a pocakban sem volt, nem tudtunk túl sokat foglalkozni azzal, hogy milyen programok vannak ott, hanem Áronkára összpontosítottunk. Mindenki megcsodálta, az biztos. Kaptunk ajándékba kisbabának valókat, egy zöld békát, ami brekeg, ha csapkodják ide-oda. És lehet húzni a kezét, mert gumis. És volt ott ugrókötél, meg egy kis jegyzetfüzet, szép ceruza, jó lesz az majd mikor Áronka megnő. Esett az eső is, lehűlt a levegő, így nem nagyon élveztük a szabadban létezést. A nagy, hangos zenét sem szerette túlzottan Áronka, nem tudott aludni, így inkább hazaindultunk. Apuci vásárolt magának egy új sportcipőt, bevásárolt a Corában, vásárolt a Brico Store-ban égőket és valami barkácsolni való izét. Áronka pedig az autóban szopizott, nagyon jól.

Újdonság, hogy apuci adott Áronkának egy kis almalevet szopizás után. Egy-két kiskanállal. Meg vágott egy kis szeletet az almából és Áronka azt nagyon nagy élvezettel szopogatta. Az biztos, hogy az alma a kedvencek közé tartozik.

Egyre többet nyálazik a kis béka, a védőnő szerint kezdődik a fogzás. Ja itthon Áronka 6.01 kiló volt, a védőnőnél a mérlegen 6 kiló és 480 gramm volt. Kicsi ruhácska és pelus is volt rajta a védőnői mérlegelésnél, de ez csak 200-250 grammnyi különbözetet magyarázna meg. A többit .... nos nem tudni. Jövő héten újból megyünk a védő nénihez, oltás lesz, kíváncsi vagyok, hogy mekkorát növünk a védő néni mérlege szerint.

2009. június 19., péntek

Szopizás

Én eddig egész életemben csak a hetes buszon láttam szoptató asszonyt. Édesanyám minket sem szoptatott: testvérem a Camelpo nevű tejport itta - a postás hozta Bukarestből, hosszú ideig egy ilyen dobozban tartottuk a cérnákat és a cukrot is -, nekem már csak az Alimentaras tej jutott (a közérti tej, igaz 1976-ban azért sokkal több szubsztanciát hagytak még a tejben). Úgy vettem észre, hogy ma reneszánszát éli a szoptatás, divat lett újra szoptatni, de az emberek nincsenek felkészülve arra, hogy szoptató anyukát lássanak bárhol. Így a szoptató anyukák házuk fogságára vannak ítélve, nyáron pedig az autó közelségében tudnak létezni.

Szerencsére sok, gyermekkel és egyéb juttatással kapcsolatos dolgot postán is el lehet intézni, ahol viszont személyes jelenlét szükségeltetik, ott nincs gyermekbarát környezet. Ott nincs mondjuk szoptatós helység - jobb híján az ember a vécébe menekülhet, én ehelyett vállalnám a fürkésző tekinteteket. Nem mintha egy délutáni műsorban a tévében az emberek nem látnának több meztelenséget és több (nagyon "véletlenül") kivillantott cicit, de azt nyilván saját otthonuk személyes kényelmében élvezhetik és nyálazhatják végig.

Nem lehet babakocsival sem bemenni a hivatalokba. Itt falun, az ember a többiek jóindulatában bízik, leparkolja a babakocsit a hivatal elé és becipeli a kisbabát a hordozóban vagy az autósülésben nevezzük aminek akarjuk, és megoldottuk. De mondjuk nagyvárosban? Fél kézzel becsukni a babakocsit, cipelni babával együtt fel a lépcsőkön? Nem. Erre nem vállalkoznék. Nem csoda, hogy kevés baba látható ezeken a helyeken.

A faluban most akadálymentesítették az orvosi rendelőt. Oda, ahova a mamák legalább kéthetente hordják a csemetéket. Most már kényelmesen fel tudjuk tolni a babakocsikat. Az már ne zavarjon, hogy át kell menjünk az egész orvosi rendelőn ahhoz, hogy a védőnőhöz jussunk, de végül is ne legyünk elégedetlenek, a kis csemeték így szereznek immunitást, hogy beteg emberek csoportján keresztül toljuk át őket.

De eltértem a tárgytól: szoptatás nyilvánosság előtt. Nem szokás. Idén februárban egy színésznő, akit eddig nem méltattam túl sokra, Afrikába ment és nyilvánosan megszoptatott egy kis afrikai újszülöttet. Salma Hayekről van szó, videó erről a YouTube-on megtekinthető. Számomra ez volt az az ultimate gesztus, ami az emberi önzetlenséget jelképezi. És mélyen elgondolkodtatott, hogy vajon én képes lennék rá?

2009. június 17., szerda

Frontok

Amióta frontok vannak és Áron is van, nagyon utálom őket. Mert a védőnő szerint Áron érzékeny rájuk és emiatt volt nyűgös az elmúlt két napban. És emiatt eszik kevesebbet. És emiatt gyarapodott nagyon keveset, 30 grammot egy hét alatt... ő aki heti 220 grammot szokott. Meg is látszik a pociján, kicsit lelaposodott. No de sebaj, ezért még nem pusztul ő el a maga majdnem 6 kilójával. 5,93-mal pontosabban, ennyi volt a tegnap este fürdetés és szopiztatás előtt. Akkor kivételesen fürdetés után kapott cicit, mert olyan nyűgös volt, hogy nem lehetett megetetni. Na, ez van. Megyek megnézem az időjárás jelentést, mikorra várható frontmentes időjárás.

De hogy jó dolgot is írjak, az éjjel Áron nem ébredt meg egy-kettő körül, csak hajnali 4-kor, de egy jókora szopizás után rögtön el is aludt. Szóval lassan fogok tudni többet is aludni éjjel.

2009. június 14., vasárnap

Napirend 2.

Már második napja - vagy harmadik talán?, mert egy ideje már nem jegyzem az etetési időpontokat - Áronka pontos időközönként ugyanakkor eszik. Vagyis reggel 4 - fél 5 esetleg -, 7, 10, 13, 16, 19. Egy fél órás ide-oda eltéréssel tartja ezeket az időpontokat. Este 21-kor lefekvés előtt még kap egy kis tejcsit és aztán jön az éjjeli ébredés úgy 2-fél 3 felé, amikor én beadom a cumit, Áron pedig elalszik. Majd reggel 4-kor megébred. Szóval már az időpontok is rögzülni látszanak...

2009. június 11., csütörtök

Újabb videók

Két újabb videó készült, mindkettő igazi csemege Áron rajongók számára.

Ezen a teraszon lévő hintaágyban andalgunk ketten, Áron pedig szép csíkos ruhában feszít:



Ezen pedig van egy szép sárga csillag, ami valahogy Áron ruhácskájára ragadt, Tibi pedig mindent megtesz, hogy a kisbaba kacagjék. És sikerül is neki.

2009. június 10., szerda

Napirend

Úgy tűnik, végre van valami féle napirend kialakulóban, amit hellyel közzel követ is az ifjú uraság. Az már biztos, hogy az öt-tíz percnyi szopizás után (rendkívüli esetekben 20 perces mellen lógás is elképzelhető) ébrenléti program következik. Ezt a játszószőnyegen, az etetőszékben - szigorúan hanyatt fekve - pelusos asztalon töltjük el. Az ébrenléti program másfél-két órát szokott tartani, majd csendes álom következik. Az álmosságot Áronka diszkrét nyekergéssel jelzi, ekkor beadom cumiját, ez ellazítja, majd lapos pillantások után vagy a kiságyába teszem, vagy mellénk az ágyba vagy pedig alszik a székében. Az alvás - napszaktól és a környezeti nyüzsgéstől függően - másfél, egy órát tart. Valamikor alvás közben Áronka diszkréten kiköpi a cumit, ami nagyot koppan, de nem ébred fel rá. Ébredés után újból szabad program, vagy ha itt az idő, akkor evés következik.

Nos, ezt a programot Áronka szeretettel felrúgja azzal, hogy az utóbbi időben óriásiakat alszik napközben - hála Istennek éjjel is. Tegnap este például a hét órás ébredés fél tízre sikeredett, és a kétszer elkezdett fürdetéssel - először a vízbe kakilt, a mi hibánk, mert nem vártuk ki a megfelelő emésztési időt - tizenegyre mellen lógva elaludt. Este ugyanis a kimerítő fürdetés után az előző szoptatáshoz képest egy-másfél órára rá újabb szopi következik, azzal a céllal, hogy a kis béka picit többet aludjon. Eddig sikertelen volt eme szándék, hiszen az este a 11 órás elalvás után reggel fél ötkor már ébredt - na jó ez azért már egy sokkal tolerálhatóbb időpont, mint a hajnali fél három-három.

Szóval az a program, hogy rugalmasan alakul mindig a napunk, nem kötünk semmit a karóhoz, ahogy Áron jónak látja létezni, hagyjuk létezni - kisebb terelgetésekkel.

Még mit is írjak? Június 30-án lesz csípőultrahang. A gyermekorvos szerint nincs ok aggodalomra, de mivel nincs meg egy hurka a kis lábán, nos gyanakodnak, hogy csípőgondok lehetnek. Reméljük a legjobbakat, hogy nem :-D. Ja még annyi, hogy nagymamáék is beléptek a számítástechnika világába és bevezették az internetet otthonukba. Tegnap este Skype-oltunk is. A gépet karácsonyra kapták tőlünk, azóta rágom a fülüket, hogy mondják le a régi, drága vezetéke szolgáltatást, vezessék be az internetes telefont, ami internettel együtt még mindig olcsóbb, mint a régi vezetékes. És nővéreméket is ingyen hívhatják.

2009. június 4., csütörtök

Etetőszék

Az én nagyon drága, tündi-bündi nővérem (és nem csak azért írom, mert ő is olvassa :-D) minden földi jóval ellátott, ami a gyermeknevelést illeti, tőle származik rengeteg ruhácska, kiságy, mózeskosár - noha ezt nem használtuk eddig még - és egy etetőszék is. Az etetőszéket eddig nem használtuk semmire, mert Áron tejet eszik eddig csupán. De mivel megunta a sok háton fekvést és mivel sokat van már ébren, akkor Tibi kitalálta, hogy tegyük be az etetőszékbe - ott jobban fekszik, mint az autósülésben és lát minket, mi is tudunk dolgozgatni, ezt-azt csinálni, ameddig ő a székben üldögél. Erről a nagy eseményről készült a következő YouTube-os felvétel, a dal ami a háttérben megy az a Hot Jazz Band A szívemben titokban című dala.




Tegnap este végre sikerült egy kis gyarapodást regisztrálni Áronkánál egy öt-hat napos stagnálás után. Most 5,79-et mértünk. Lassan le kell szokjunk erről a mindennapi méregetésről, mert semmire sem jó, csak idegeskedünk. A fürdi is nagyon jól sikerült, Áronka akkorákat lubickolt, hogy öröm volt nézni. Meg akkorákat kacagott, hogy azt is öröm volt nézni. A vége sírásba torkollott - talán kihűlt már a víz? - úgy hogy azt már nem vettem fel.